Az öröm és a tettvágy érzésének hangot adva zárták rendezvényüket Egerben az országhatárokon innen és túlról összegyűlt lelkipásztorok, világi munkatársak, katekéták. A hálaadó imádságon Magyarország nunciusa, Alberto Bottari de Castello méltatta a misszióról való közös gondolkodás tekintélyes múltját, és XVI. Benedek pápa szavaival bátorította a résztvevőket. A konferencia záróüzenetében, amelyet a Magyar Kuríron tettek közzé, a következő évek céljait is megfogalmazzák.
A „La Procure”, Franciaország egyik legnagyobb, vallási könyveket forgalmazó könyvesbolt hálózata nyilvánosságra hozta a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listáját.
A holland kormány választási ígéretéhez elkészült azzal a törvényjavaslattal, ami betiltja a burka vagy bármely más, a teljes arcot eltakaró ruhadarab viselését köztereken és közintézményekben.
Az elvándorlók és menekültek világnapján, amelyet idén január 15-én ünneplünk, a pápa hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. „Napjaink migrációs jelensége valóban gondviseléstől kapott alkalom arra, hogy hirdessük az evangéliumot a mai világban. ...meg kell találnunk a megfelelő utat, hogy találkozhassanak Jézus Krisztussal, megismerhessék Őt, és így megtapasztalhassák az üdvösség felbecsülhetetlen ajándékát, amely minden ember számára a „teljes élet” forrása” – szerepel XVI. Benedek Migráció és új evangelizáció című írásában.
A Szentatya január 26-án délben fogadta három olaszországi pápai szeminárium papnevelő intézeteinek elöljáróit és növendékeit, akik intézményeik fennállásának centenáriumát ünneplik.
A keresztények egységének helyreállítása mindenki számára kötelesség és nagy felelősség – állapította meg XVI. Benedek pápa január 25-én, délután a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, ahol a hagyomány szerint lezárta az idei egységhetet.
Az Országos Lelkipásztori Teológiai Napok harmadik napján, január 25-én Egerben a résztvevők Bíró László püspök előadásában kaptak buzdítást önmaguk evangelizációjának útján. Világi apostolok munkájuk számos gyümölcséről tettek tanúságot.
A Magyar Szalézi Család Bosco Szent János alapítót ünnepli január 28-án, szombaton, a szombathelyi Szent Kvirin-plébániatemplomban. Az országos szalézi ünnep szónoka Stanislav Hocevar belgrádi érsek lesz.
A Magyar Kultúra Napján Herdics György dunaszerdahelyi apát és Nagy Frigyes ny. dunaszerdahelyi alpolgármester vehette át Győr város ezüst emlékérmét és díszoklevelét Simon Róbert Balázs alpolgármestertől.
Január 22-én, életének 89., áldozópapságának 64. évében, szentségekkel megerősítve elhunyt Szénási Sándor pápai prelátus, tb. kanonok, nyugdíjas teológiai tanár, érd. officiális, nyugalmazott plébános.
A krízisektől megrázott Európának a remény új távlatára van szüksége. A kereszténység sokat adhat földrészünknek - írja Erdő Péter bíboros a Tagespost vezércikkében. A cikk magyar fordítását az alábbiakban közöljük.
Az új alkotmány konzervatív, keresztény értékei Mezei Balázsnak az amerikai katolikus Crisis Magazine-ba írt cikke szerint elfogadhatatlan annak az „agresszív szekuláris” elitnek a számára, ami „működteti az Európai Uniót”.
„Mit lehet válaszolni erre a képtelen hazugságáradatra? Mit lehet kezdeni ezekkel a kénkövesen sistergő indulatokkal? Válaszolni, cáfolni? Visszavágni? Nem. Nekünk a keresztény életünket kell élnünk, úgy, mint eddig.”
Szerte Európában megkülönböztetik az államok az egyházakat. Több országban ráadásul államegyház van, és mindez nincs a vallásszabadság kárára. Európai körképünk az egyházügyi törvényekről.
Január 29-én a világ 2500 városában imádkoznak a Szentföld békéjéért.
A spanyol és portugál nyelvű lapok egyházi vonatkozású írásaiból.
Margit IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Szülei Istennek szentelték, s domonkos rendi apácaként megerősítette e felajánlást. Istennek adottság jellemezte életét. Szerzetesként is, IV. Béla odaadó leányaként, szoros kapcsolatban volt az Árpád-házi uralkodó terveivel. A közös felelősségben látta életének igazi értelmét – ez az elhivatottság vezeklő életre ösztökélte. Szentség hírében halt meg 28 éves korában, 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) kolostorban. 1943-ban avatták szentté.
Egyedülálló monográfiával jelentkezett a közelmúltban K. Németh András régész, a simontornyai vármúzeum igazgatója, aki a középkori Tolna templomait vette számba a teljesség igényével.
Január 25-én Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük. Pál akkor tért meg és lett az ősegyház tagja, amikor az kezdett elszakadni a választott néptől. Az új hit teológusa és előharcosaként a birodalom pogány népeinek misszionálásába kezdett.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolci Csoportja 2012. január 19-én bibliaismereti vetélkedőt rendezett a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban. Összesen harminc, három-három fős csapat vett részt a tudáspróbán.
A Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek IV. találkozójára várják az egyetemista fiatalokat Debrecenbe 2012. február 3. és 5. között.
Az új technológiák világa leginkább a fiataloké. Sokkal többet tudnak róla, mint a felnőttek, és gyakran kikerülnek a szülők ellenőrzése alól.
Fennállásának ötvenedik évfordulóját kiállítással ünnepelte meg a Marosvásárhelyen található Erdélyi Református Egyházkerület Vidéki Gyűjtőlevéltára.
Január 22-én keresztény–zsidó közös imádsággal zárult a 2012-es ökumenikus imahét a keresztények egységéért. A hét során országszerte imádkoztak a keresztények egységéért. Videó-összeállításunk az imahét helyszínein készült.
Az ökumenikus imahét záró alkalmára került sor január 21-én a Miskolci Egyetem aulájában.
Az idei Családok Világtalálkozójára már kérni lehet a kötelező és ingyenes belépőt a Szentatyával való találkozási alkalmakra.
A január 20-án kiadott dekrétumnak semmi köze nincs a Neokatekumenális Út „litugikus innovációihoz”, amelyeket azonnal be kellene szüntetniük, mivel ellentétben állnak az egyház univerzális gyakorlatával.
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Antonio Cañizares bíboros nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a Neokatekumenális Út kateketikai direktóriumáról, amelynek jóváhagyását a Szentszék január 20-án hozta nyilvánosságra.
Február 3-5. között negyedik alkalommal rendezik meg Debrecenben a KELET-et, a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját.

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat